A szerbek, mint etnikai és vallási közösség, a mai Magyarország (vagy az egykori Magyarország) területén a 15. század eleje óta, legalább hat évszázada élnek. A szerb jelenlét gyökerei azonban ebben az országban a magyarok pannoniai letelepedésének idejéig, a 9. század végére nyúlnak vissza. Cirill és Metód pannoniai missziójának központja a 9. században Koceljevo és Pribinin Blatograd volt, a mai Zalavár közelében, Magyarországon, ahol a legrégebbi glagolita töredékeket találták kerámiákon. A korai Magyarország déli szélén a "görög rítusú" szerbek szláv ősei élnek. Az Árpadovicsok uralkodása alatt szerb-magyar dinasztikus kapcsolatok jöttek létre: a 12. században I. Uros nagygróf lánya, Jelena, II. Vak Béla magyar királyhoz ment feleségül, és testvérével, Belossal, Magyarország nádorával együtt uralkodtak az ország felett. A 13. században Dragutin szerb király, Katalina magyar hercegnő felesége, miután lemondott a szerb trónról, uralkodott Mačván és a szomszédos régiókban, amelyek akkoriban Magyarország fennhatósága alá tartoztak.
1. sz. térkép. Szláv nyelvterület Nyugat- és Közép-Magyarországon a 11. század végén (térképrészlet). A szláv nyelvterület sárgával jelölve, a vegyes szláv-magyar terület pedig árnyékolt. (Kocsis Károly et al: Magyarország nemzeti atlasza : Állam és nemzet, HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat, Budapest, 86.r)
Szent Száva 1220 körüli diplomáciai küldetése során II. András magyar királyhoz feltételezhetően megállapodás született arról, hogy a szerb ortodox egyház gondoskodjon a magyarországi ortodoxokról, akik Bizánc 1204-es bukásáig Konstantinápoly pártfogása alatt álltak.
A török balkáni invázió miatt a 14. század végétől erős szerb vándorlás indult meg észak és nyugat – és így Magyarország – felé, amely a 19. század elejéig tartott. Az 1400-as évek első felében a szerb despotátus kettős függőségbe került az oszmánoktól és Magyarországtól, azonban Stefan Lazarević és Đurađ Branković szerb despoták hatalmas birtokokat szereztek Magyarország déli és belső részén, és az állam egyik fő mágnásává váltak. Budán, Magyarország fővárosában a despotáknak palotája volt, és Stefan despota társaságában a városban megemlítik a szerb ortodox egyház nagy méltóságát, Szávát is. Smederevo első eleste után, 1439-ben, a Duna alsó folyásánál élő Kovin szerb kereskedők és kézművesek elmenekültek a törökök elől, és 1440-ben megalapították Szerb Kovint, városi kiváltságokkal a Čepeljsko Ostrvo-n (később "Kovinska Ada" néven), Budától kevesebb mint 50 km-re délre. A törökök elleni harcok és Közép-Magyarország másfél évszázados oszmán megszállása során a magyarországi szerbek, akiket akkoriban magyarul Racimának neveztek (Raška és Ras után), jelentős demográfiai, gazdasági és katonai tényezővé váltak. A despotátus bukása után a szerb nemesség egy része magyar szolgálatba lépett, és déli régióiból folytatta a harcot a törökök ellen. A Jakšić fivérek kapták Nagylak és környékének, Batanja közelében az igazgatását, Pavle Bakić részt vett az 1526-os mohácsi csatában, és ő volt az utolsó szerb (címzetes) despota, aki 1537-ben a gorjáni csatában esett el, Stefan Štiljanović pedig Paštrovićból katonai szolgálatot teljesített Szlavóniában és Szerémségben, majd 1543 körül halt meg és temették el Šikloš közelében, a mai Magyarország területén. A szerbek többnyire parancsnokok lettek, és a dunai magyar folyami flottilla (nasadisti, šajkaši) legénységének nagy részét tették ki. A 15. században a magyar királyok különféle helyi és szélesebb körű, ideiglenes és állandó kiváltságokat adományoztak az újonnan letelepedett ortodox szerbeknek.
A szerb földművesek és pásztorok letelepedésével, különösen a 17. század első felében, egész kisebb területek alakultak ki Magyarország belsejében, amelyeket "Racšagnak", "Racorsagnak" (= szerb föld) neveztek. A városokban szerb ortodox kereskedőket és kézműveseket találunk saját helyi személyes önkormányzattal (fejedelmekkel), majd 1557 után a helyreállított peci patriarchátus kiterjesztette joghatóságát a magyar földön fekvő török uralom alatt álló területekre. Temesvár és Szeged mellett Budán is szerb ortodox vallási központ jött létre, és a budai püspökök nevei a 17. század első fele óta fennmaradtak. 1585-ben a dalmáciai Dragović kolostor szerzetesei érkeztek Észak-Baranyába (Tolna megyétől délre), és megalapították a Grabovac szerb ortodox kolostort. A török előtti és török kori szerb templomépületek Magyarország belsejében nem maradtak fenn, kivéve az 1487-ben épült boszniai templomot. Az akkori Magyarország déli részén fekvő Fruška Gorában található szerb kolostorok, amelyeket nagyrészt a 16. században alapítottak, és amelyek építését még Đurđe Branković despota leszármazottai kezdték meg, nagyrészt restaurált barokk formájukban maradtak fenn.
2. számú térkép Etnikai területek Magyarországon 1590-ben a magyar történészek kutatása szerint. A piros szín azokat a területeket jelöli, ahol a lakosság többsége magyar, a sárga pedig azokat, ahol a lakosság többsége nem magyar. A fehér és a szürke lakatlan, elhagyatott területeket jelöl. Bánátban, Bácskában és Szíriában a szerb lakosság dominál. (Kocsis Károly et al: Magyarország nemzeti atlasza : Állam és nemzet , HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat, Budapest, 87.r)
3. térkép . Szerbek lakta területek. A modern Magyarország területének történelmi és mai területei, ahol olyan települések vannak, ahol szerbek éltek/élnek. A fekete színnel jelölt területeket bekarikáztuk, ahol a történelem során jelentős szerb jelenlét volt, de ma már nincsenek ott hagyományos szerb közösségek. I: Településrészek, ahol szerb sajkák és kereskedők éltek a 16. és a 18. század eleje között a Duna és a Vág folyó mentén, pl. Đur, Komorán. II: Debrecen környékén, Hajdusagnak nevezett területen (a rendőrök után) a szerbek főként a 15. és 17. században éltek, mielőtt beolvadtak volna. III: A Dunántúlon, a Duna és a Balaton vonalai által határolt területen az oszmán uralom alatt a szerbek a 16. század második felétől a Rákóczi-szabadságig (1703–1711) tömören éltek. IV: Az Alföld régiójában, még annak középső részén is, a 17. század első felétől a 18. század első feléig szórványos településeket találunk, amelyekben szerbek is élnek.
Pirossal bekarikáztuk azokat a területeket, ahol olyan településeket találunk, ahol ma hagyományosan szerbek élnek: a Duna-menti Budapest környékét, a Bácska-Baranya régiót és Pomorie-t (Bánság északi szélét).
4. számú térkép. A helyreállított peći patriarchátus (Free-Images.com)
A török uralom alatt jelentek meg a szerbek önálló tényezőként ezeken a területeken. Az 1527-es mohácsi csata utáni dél-magyarországi zűrzavarban és az államhatalom összeomlásában rövid időre, a magyar nemesség elleni harcban és a Habsburg Ferdinánd uralkodó oldalán kirajzolódtak Jovan Nenad, a „Fekete Ember” néven ismert „császár” uralma alatt álló régió körvonalai, aki elsősorban a felfegyverzett, harcra kész dél-magyarországi szerbekre támaszkodott. Mozgalma azonban rövid életű volt. A szerbek 1594-ben felkelést robbantottak ki a bánáti törökök ellen, az erdélyi fejedelem segítségét várva. A felkelést véresen leverték, Nestor verseci püspököt kegyetlenül megkínozták és megölték, Szent Száva ereklyéit pedig a Mileševa kolostorból hozták el, és a Belgrád melletti Vračarban elégették.
Pera Lastić
